Sok cég úgy igyekszik meghálálni (a fizetés mellett) alkalmazottai munkába fektetett energiáját, lojalitását, hogy évente szervez egy cégbulit. Ez legtöbb esetben kimerül egy vacsorával és az ezt kísérő bulival. Sokszor még el is vonul a társaság egy távoli panzióba, ahol ezt zavartalanul teheti. Az igyekezet mindenképp értékelendő, hiszen valóban a köszönet és a hála kifejezésének szándéka áll mögötte. Néhány cégvezető tovább lép és biztosít egy-egy belépőt a közeli gokart pályára / kalandparkba / bobpályára / kézműves foglalkozásra / via ferratára, stb. Kisebb munkaközösségek esetében megesik, hogy kirándulnak egyet közösen, meglátogatnak egy távoli látványosságot, várost, tengerpartot pár napra.
Elvileg mindenki részesül abban, amit a vezetőség remél: az új élményekben, az együttlétben, a szórakozásban, a táj/város szépségében, a finom ételekben, italokban. Egyes esetekben izgalmas kihívásokat kapnak a munkatársak, más esetekben az ellenkezőjét, a luxus kiszolgálást. A lényeg, hogy a munkaközösség minden tagja érzi: a cégvezető / vezetőség megbecsüli őt, értékesnek tartja a munkáját.
„Olyan jó volt, annyit kacagtunk.”
„Jólesett kiülni a zöldbe, és kávézgatni. Voltak, akik elmentek szekerezni, de én most pihenni akartam.”
„Kaptunk belépőt a SPA-ba. Ahhh, minden porcikám élvezte. Estére kinyúltam, de megérte.”
„Jaj, én még soha nem jártam abban a városban, három múzeumban voltunk. Annyi mindent megnéztünk, készítettem vagy kétszáz képet. Nézd meg!”
„Megegyeztünk, hogy elmegyünk vacsorázni és nem beszélünk céges dolgokról. Egy csomó mindenről dumáltunk, ki merre volt nyaralni, stb. A kaja is finom volt.”
Nemegyszer hallottam ehhez hasonló beszámolókat. De vajon a közös élmény és a jókedv automatikusan jobb együttműködést is jelent a következő hetekben? Nevezhetjük-e ezeket az eseményeket valódi csapatépítésnek? Mert sokan ezt teszik.
Válaszomat a következő blogbejegyzésben olvashatod.
Addig is elgondolkodhatsz rajta. 🙂